Ügyvédi Irodánk a jogügyletek széles skáláján áll rendelkezésére
Az alapító tag közigazgatásban szerzett gyakorlati tapasztalataira tekintettel kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtunk az ingatlanjog területén komplex szakmai tudást igénylő olyan ingatlanügyletekben, amelyeknél a jogi szakértelem mellett elengedhetetlen a földmérői szakmai gyakorlat megléte. Emellett a földhivatali hatósági gyakorlat naprakész ismeretének birtokában felkészülten és magabiztosan nyújtunk megbízóinknak jogi szolgáltatást az ingatlanjog valamennyi területén.
Elsajátítva a hatósági döntési mechanizmusok jellemzőit, illetve ezzel összefüggésben a közigazgatási bírósági gyakorlatot, Ügyvédi Irodánk eredményesen látja el ügyfelei képviseletét a különböző szervek döntéseivel kapcsolatos bírósági felülvizsgálati eljárásokban.
Kiemelt figyelmet fordítunk továbbá a gazdasági társaságokat érintő ügyek megoldására, így cégjogi, munkajogi ügyekben, valamint követeléskezelés tekintetében is jelentős tapasztalattal és referenciával rendelkezünk.
Ügyvédi Irodánk számos önkormányzat állandó jogi képviseletét látja el, köztük megyei jogú város önkormányzatáét is, mely a teljesség igénye nélkül kiterjed polgári jogi szerződések megszerkesztésére, véleményezésére, kisajátítási eljárásokban, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások során, valamint peres és nemperes eljárásokban történő képviseletre. Megbízóink között szerepelnek költségvetési szervek, amelyeknek elsősorban munkajogi képviseletét látja el Ügyvédi Irodánk eredményesen évek óta, így ezen a jogterületen kivételes felkészültséggel, a jogi szabályozáson túl a bírósági gyakorlatot is jól ismerve látunk el jogi képviseletet.
Jelentős számú gazdasági társaságot tudhatunk állandó megbízóink között, így társasági és cégjogi ügyekben, így többek között cégalapításban, cégmódosításban, vállalati kintlévőségkezelésben is rendszeresen nyújtunk jogi szolgáltatásokat.
Különböző szakmai területeken szerzett gyakorlatunknak köszönhetően olyan speciális jogterületeken, mint civil szervezetek joga is állunk megbízóink rendelkezésére. Magánszemély megbízóink elsősorban polgári jogi ügyleteikben, öröklési-, vagyonjogi kérdésekben számíthatnak a szolgáltatásainkra.

Irodánkról
Ügyvédi Irodánk könnyen megközelíthető, frekventált környezetben található, igényesen kialakított, tágas irodában nyújtja jogi szolgáltatásait Ügyfelei részére. Az irodaház saját parkolóval rendelkezik. Az irodában három 4 fő és egy 10 fő befogadására alkalmas, klimatizált tárgyalóterem található.
Az Iroda lépést tartva a kor technikai követelményeivel magas színvonalú informatikai rendszerrel van felszerelve, mely teljeskörűen biztosítja a jogi képviselők számára kötelezően előírt, a bíróságokkal és hatóságokkal való elektronikus kapcsolattartás feltételeit, továbbá az ügyfelekkel történő egyeztetést és kommunikációt. Ügyvédi Irodánkban ügyfeleink kényelmi igényeit kiszolgálva lehetőség van bankkártyás fizetésre is.
