Ügyvédi Irodánk a jogügyletek széles skáláján áll rendelkezésére

Az alapító tag közigazgatásban szerzett gyakorlati tapasztalataira tekintettel kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtunk az ingatlanjog területén komplex szakmai tudást igénylő olyan ingatlanügyletekben, amelyeknél a jogi szakértelem mellett elengedhetetlen a földmérői szakmai gyakorlat megléte. Emellett a földhivatali hatósági gyakorlat naprakész ismeretének birtokában felkészülten és magabiztosan nyújtunk megbízóinknak jogi szolgáltatást az ingatlanjog valamennyi területén.

Elsajátítva a hatósági döntési mechanizmusok jellemzőit, illetve ezzel összefüggésben a közigazgatási bírósági gyakorlatot, Ügyvédi Irodánk eredményesen látja el ügyfelei képviseletét a különböző szervek döntéseivel kapcsolatos bírósági felülvizsgálati eljárásokban.

Kiemelt figyelmet fordítunk továbbá a gazdasági társaságokat érintő ügyek megoldására, így cégjogi, munkajogi ügyekben, valamint követeléskezelés tekintetében is jelentős tapasztalattal és referenciával rendelkezünk.


Ügyvédi Irodánk számos önkormányzat állandó jogi képviseletét látja el, köztük megyei jogú város önkormányzatáét is, mely a teljesség igénye nélkül kiterjed polgári jogi szerződések megszerkesztésére, véleményezésére, kisajátítási eljárásokban, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások során, valamint peres és nemperes eljárásokban történő képviseletre. Megbízóink között szerepelnek költségvetési szervek, amelyeknek elsősorban munkajogi képviseletét látja el Ügyvédi Irodánk eredményesen évek óta, így ezen a jogterületen kivételes felkészültséggel, a jogi szabályozáson túl a bírósági gyakorlatot is jól ismerve látunk el jogi képviseletet.

Jelentős számú gazdasági társaságot tudhatunk állandó megbízóink között, így társasági és cégjogi ügyekben, így többek között cégalapításban, cégmódosításban, vállalati kintlévőségkezelésben is rendszeresen nyújtunk jogi szolgáltatásokat.

Különböző szakmai területeken szerzett gyakorlatunknak köszönhetően olyan speciális jogterületeken, mint civil szervezetek joga is állunk megbízóink rendelkezésére. Magánszemély megbízóink elsősorban polgári jogi ügyleteikben, öröklési-, vagyonjogi kérdésekben számíthatnak a szolgáltatásainkra.

Irodánkról

Ügyvédi Irodánk könnyen megközelíthető, frekventált környezetben található, igényesen kialakított, tágas irodában nyújtja jogi szolgáltatásait Ügyfelei részére. Az irodaház saját parkolóval rendelkezik. Az irodában három 4 fő és egy 10 fő befogadására alkalmas, klimatizált tárgyalóterem található.

Az Iroda lépést tartva a kor technikai követelményeivel magas színvonalú informatikai rendszerrel van felszerelve, mely teljeskörűen biztosítja a jogi képviselők számára kötelezően előírt, a bíróságokkal és hatóságokkal való elektronikus kapcsolattartás feltételeit, továbbá az ügyfelekkel történő egyeztetést és kommunikációt. Ügyvédi Irodánkban ügyfeleink kényelmi igényeit kiszolgálva lehetőség van bankkártyás fizetésre is.


Dr. Földesi Csaba

Dr. Földesi Csaba

ügyvéd

Dr. Földesi Csaba alapító tag 2003-2008. évben látta el a Balatonfüredi Körzeti Földhivatal, majd ezt követően 2008-2009. évben a Veszprémi Körzeti Földhivatal hivatalvezetői feladatait. Jogi végzettsége mellett földmérő mérnöki diplomát is szerzett. Részt vett, a RES IMMOBILES című ingatlanjogi szakfolyóirat alapításában, a rendszeres publikálás mellett szerkesztőbizottsági feladatokat is ellátott. 2011. év február hónapjától Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesterének Ingatlangazdálkodási Tanácsadó Testületének munkájában vett részt. 2014. évtől a Veszprémi Ügyvédi Kamara elnökségének póttagja, 2018. évtől az elnökség rendes tagja.

2014. január 30. napjától a Veszprém megye 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságának elnöke.


Dr. Vajda Bertalan

Dr. Vajda Bertalan

ügyvéd

Dr. Vajda Bertalan 2020-ban szerezte diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Irodánkhoz 2020. októberében csatlakozott ügyvédjelöltként. 2025. április óta ügyvédként irodánk tagja. Szakterülete az ingatlanjog és a társasági jog, de az ügyek jelentős részében, így többek között a peres képviselet ellátásában is áll az ügyfelek rendelkezésére. A jogügyletek területén kiemelt figyelmet fordít az új technológiai megoldások alkalmazására.



Dr. Földesi Gabriella

Dr. Földesi Gabriella

ügyvédjelölt
Dr. Bérces Anna Panna

Dr. Bérces Anna Panna

Ügyvédjelölt
Dr. Katona József

Dr. Katona József

ügyvédjelölt
Dombi-Kovács Eszter

Dombi-Kovács Eszter

Jogi asszisztens
Dávidné Iván Katalin

Dávidné Iván Katalin

jogi asszisztens

Lehetünk az Ön jogi képviselője? Hívjon minket bizalommal!

Lehetünk az Ön jogi képviselője? Hívjon minket bizalommal!